A Kormány által elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 kiemelt beavatkozási területként azonosítja a képzési rendszer fejlesztését, ezen belül a hosszú távú belföldi turisztikai kereslet generálásban szerepet játszó köznevelési beavatkozásokat. De mi köze a turizmusfejlesztésnek a közoktatáshoz, a kisiskolás korcsoportokhoz?
A közoktatási intézményekben másfél millió diák több szempontból is fontos célcsoport. Egyrészt a kiskori szocializáció során eredményesen lehet megalapozni a mozgásgazdag, egészséges életmódot, a nemzeti identitást, a szülőföld szeretetét, a hazafias attitűdöt. Erre tökéletesen alkalmasak a szabadban lebonyolított oktatási programok, kirándulások – a tanév jogi és időbeli keretein belül (tanórán kívüli foglalkozások, projektnap, témahét, erdei iskola) és azon kívül is (osztálykirándulás, különböző szünidei táborok).
A közoktatási intézményeinkben szervezetten, az állam által meghatározott tartalmi szabályozás keretei között tanul „másfél millió leendő turista”, aki felnőttként a belföldi turizmus elsődleges keresletét jelenti majd. El kell érni, hogy a közoktatás rendszeréből ne kerülhessen ki olyan gyerek, aki a magyar nemzet szimbolikus helyszíneivel, természeti és épített kincseivel (Ópusztaszer, Hősök tere, Országház), legendás tárgyi emlékeivel (Szent Korona) és a magyar államhatáron kívül élő valamely magyar közösséggel a valóságban legalább egyszer ne találkozott volna a reguláris oktatási-nevelési folyamat részeként.
Az iskolarendszerben lévő gyermekeink egyúttal – akár tudatosul bennük, akár nem – „másfél millió vendéglátó” is, hiszen a későbbiekben szinte biztosan kerülnek majd az életük során olyan helyzetbe, amikor külföldi vagy belföldi turista segítségére kell sietniük. Dolgozzanak akár önkéntesként – például kiemelt sporteseményeken –, vagy egyszerűen csak kérjen tőlük információt egy idegen az utcán, abban a pillanatban, amikor ez a helyzet előáll, az adott ember a viselkedésével, a kommunikációjával hazánkat képviseli.
Ugyancsak fontos, hogy az iskolapadban ülő diákok közül kerülnek ki később, 8-12 év múlva a turisztikai szolgáltatók leendő alkalmazottai, munkatársai, illetve a leendő turisztikai vállalkozók, a szállodák, az éttermek, a látogatóközpontok, a fürdők stb. tulajdonosai és menedzserei. Alapvető érdek, hogy a felnövekvő generációk tagjai vonzó pályaként, karrierlehetőségként és hivatásként gondoljanak a turizmusra, ahol a későbbiekben megtalálhatják boldogulásukat, sikeresek lehetnek egyénileg is, és hasznot hajthatnak a közösség számra is.
Szintén fontos összefüggés, hogy a gyerekek révén, a gyerekek értékrendjének formálásán keresztül hatást gyakorolhatunk a szüleik, családjuk értékpreferenciáira, szokásaira, rutinjaik alakulására is, ideértve a közösségépítést is (szabadidő igényes eltöltése, családi, baráti, helyi, térségi szintű közösségek erősödése).
Ezért meghatározó megtalálni az együttműködés formáit a pedagógusok képzési és továbbképzési rendszerével is. A Nemzeti alaptanterv általános nevelési célkitűzései vonatkozásában (egészséges életmódra nevelés, családi éltre nevelés, használható tudás átadása, tanulási motiváció fenntartása, a tanulás tanulása) tartalmi szempontból (történelem, nép- és honismeret például) a kapcsolódási pontok adottak. Oktatáspolitikánk és turizmuspolitikánk szerencsésen támogathatja egymást, a „fogódzók” megvannak. Azonban a két terület ma még „nem jár kéz a kézben”. Elsősorban módszertani megoldásokban, eszközökben rejlik még bőven tartalék: a tanulási tér kiterjesztése a természeti környezetre, tapasztalati tanulás, kooperatív tanulás, tantárgyközi kapcsolatok – megannyi lehetőség a két terület közötti együttműködésre, az erőforrások észszerű kihasználására.