Negyedik alkalommal hirdeti meg a CheckINN Turisztikai Innovációs HUB a felsőoktatásban tanulóknak szóló ötletpályázatát a hazai turizmus megmozgatására. Idei újdonság a „Vállalati kihívás” kategória.
Az elmúlt évek – meglepően különleges – koncepciói közül több már a megvalósulás útjára lépett, amiben a versenyen kiépített szakmai kapcsolatok és a hárommillió forintos fődíj segíti az ötletgazdákat. A szervezők így bíznak benne, hogy azok a fiatalok, akiknek határozott véleménye van az őket ért turisztikai élményekről, ezúttal sem tartják magukban, hogy hogyan képzelik el a jövő szállását, aktív programját vagy éppen utazási irodáját.
Fenntarthatóság, digitalizáció, újfajta élménykínálat
A CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny célja, hogy a hazai utazási szektor megújulással válaszoljon a közelmúlt és a jelen sorozatos kihívásaira. A legjobb ötlet pedig jó eséllyel érkezhet azoktól a fiataloktól, akik a leginkább szinkronban vannak a változó világgal. A pályázat ezért minden tanulmányterületről várja a felsőoktatási hallgatókat: sőt, a szervezők biztatják a szektortól távol eső tanulmányokat folytatókat, hogy egyesítsék tudásukat és saját látásmódjukat a turizmus-vendéglátás hallgatókkal.Idén október 16-ig várják a háromfős egyetemista csapatok jelentkezését a korábbról már ismert fő kategóriákban: „Szállodaipar-vendéglátás”, amelyben a szállásokhoz kapcsolódó innovációkkal, valamint „Aktív turizmus”, amelyben pedig újszerű programötletekkel lehet pályázni.A szervezők nem szabnak szigorú kereteket, az ötletek vonatkozhatnak a kategóriákon belül a szolgáltatásokra, a marketingre, a digitalizációra – ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak majd a zöld megoldásokra.
A 2022-es év újdonsága, hogy az OTP Travellel együttműködve meghirdették a „Vállalati kihívás” kategóriát is, amely révén az utazási irodák kaphatnak friss, jövőbe mutató impulzusokat, például egy Z generációra szabott szolgáltatás-ötlet vagy egy modern kedvezményrendszer-koncepció formájában. A „Vállalati kihívás” kategória fődíja egy utazás Rómába, Párizsba vagy Amszterdamba, a díjazott csapat választása szerint.A CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny kifejezetten keresi és díjazza a merész ötleteket, amelyeket a HUB a verseny után is igyekszik támogatni. A győztes pályázók tehát nem csak a hárommillió forintos nyereményre és egyéb különdíjakra jogosultak, de a verseny végére komoly tapasztalatokkal és szakmai kapcsolatokkal gazdagabban fejleszthetik tovább a projektjüket.
Például az Illatok Kalandjátéka program szeptembertől több vidéki kulturális központban is kipróbálható: az ötlet lényege, hogy múzeumokban, arborétumokban, művészeti galériákban illatállomásokat is kihelyeznek, amelyek együtt egy olyan illattúrává állnak össze, amely a különleges aromák élményét is hozzáadja a látnivalókhoz. A megvalósításhoz egyedi illatpumpa-berendezést fejlesztettek a megálmodók.
A szintén ígéretes Wheelp projekt egy olyan közösségi közlekedési forma, amely kifejezetten turistákra fókuszál. A helyi lakosok egy applikációba tölthetik fel kihasználatlanul álló közlekedési eszközeiket, amelyeket az utazók onnan kölcsönözhetnek. A rendszerbe bekerülhet autó, robogó, roller, de még görkorcsolya és gördeszka is.
Az eddigi legsikeresebb utóéletű pályázat, a Márminálunk honlap célja, hogy az oldal látogatói hazai kézműves programokra regisztrálhassanak, és így saját élményen keresztül ismerhessék meg egy-egy régió hagyományos művészetét. A pályázók a CheckINN innovációs verseny után bekerültek a K&H ígéretes startupokat összegyűjtő inkubációs programjába is, ahol továbbfejleszthetik üzleti elképzeléseiket.
Több más díjazott ötlet pedig a budapesti Startup SAFARI keretében is bemutatkozhatott a CheckINNel közösen, felvillantva a turizmus jövőbeli lehetőségeit.
A CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny részletei, versenyszabályzata ezen az oldalon érhető el.