Összhangban a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia „pilléreivel”, a Magyar Turisztikai Szövetség szakmai munkájának fókuszában a minőségi turizmus kialakításának előmozdítása, valamint a szereplők közti minél hatékonyabb párbeszéd és együttmüködés kialakítása áll. Ennek érdekében a szövetség – éves munkaterve alapján – havi rendszerességgel szakmai eseményeket, rendezvényeket tart.
Kerekasztal: a havonta rendszeresen megrendezett tanácskozáson kizárólag a szövetség tagszervezeteinek vezető képviselői – vagy delegáltjaik – vehetnek részt. Az esemény előre meghirdetett szakmai tematika mentén kerül lebonyolításra, a rendezvény legfontosabb célja a szövetség tagjainak megfelelő és rendszeres tájékoztatása. Az eseményen elsősorban mindenki érdeklődésére számot tartó előadások megtartására kerül sor. A rendezvényen a turisztikai szervezetek közti kommunikáció javítása érdekében minden alkalommal bemutatkozhat egy-egy szövetség is. Természetesen – előre egyeztetett formában – lehetőség van aktuális kérdések megvitatásra is.
Workshop: a negyedévente megrendezett, kötetlenebb hangvételű eseményre a tagok – témától függően – két-három „külsős” vendéget is meghívhatnak. A tagok előzetes jelzése alapján felvetett közérdekű témák kerülnek megvitatásra, cél a tagszervezetek közti konszenzusos álláspont kialakítása. A Magyar Turisztikai Szövetség egész évben folyamatosan várja a témafelvetéseket. A workshop minden alkalommal egy-egy aktuális témát jár körbe, amennyiben szükséges, előterjesztést is megfogalmaz a döntéshozók felé.
Sajtóreggelik: a Szövetség minden hónapban egy-egy előre egyeztetett témában zárt körű újságíró-találkozót szervez, amely esemény betekintést enged a számok és adatok mögé. A rendezvény segítséget nyújt a tagoknak szövetségük, saját munkájuk népszerűsítéséhez, valamint platformot biztosít a nagyközönségi kommunikációhoz is.