Október 15-éig még lehet nevezni a CheckINN 2020 Turisztikai Innovációs Versenyre, amely tavaly óriási sikert aratott az egyetemi hallgatók körében. Múlt évben a „Legjobb IT-adaptáció” kategóriában a Futurity csapata jeleskedett az egri Eszterházy Károly Egyetemről. Velük beszélgettünk.
A Kollman Lili Viola, Dóra Zsófia és Székely Ákos alkotta csapat a kontakt recepció kiváltását egy önálló recepcióskioszk-rendszerrel oldaná meg, ahol a vendég integráltan minden szolgáltatást önállóan vehetne igénybe. Ez a recepciós minden tevékenységi körét tartalmazná.
Mi keltette fel az érdeklődéseteket, hogy benevezzetek a versenybe?
Turizmus szakos hallgatók számára nem sok versenykiírás történt – legalábbis a mi tanulmányaink során. Emiatt, amikor Ilyés Noémi, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány turisztikai szakértője prezentálta nekünk a verseny követelményeit és a lehetőségeket, azonnal megszületett a versenyre való jelentkezés motivációja bennünk, már csak egy egyszerű, de nagyszerű ötlet kellett.
Szerintetek milyen a jó turisztikai innováció?
Olyan, mint a tavalyi nyertes ötletünk, a Sus-E. Véleményünk és tapasztalataink szerint a jó turisztikai innováció alapja az aktualitás, a fejleszthetőség és fejlődés képességének lehetősége az adott területen belül. Fontos, hogy egy turisztikai applikáció a fogyasztó számára minél egyszerűbb használhatóságot nyújtson, ezzel szemben a szolgáltató számára minél széles körűbb, minőségi információt tartalmazzon. Fő feladata, hogy egy adott, a turizmusban előforduló (munka)folyamatot felgyorsítson, megkönnyítsen, emellett megbízhatóbbá és precízebbé varázsolja azt.
Mi volt szerintetek a versenymunkátokban az a plusz, ami miatt nyertessé váltatok?
Mi a hétköznapi életben is egy csapatot alkottunk az egyetemnek köszönhetően. Óriási pluszt jelentett számunkra, hogy csak a munkafolyamatokat kellett összeegyeztetnünk, ugyanis egymás gondolatmenetét, illetve egyes területeken való jártasságát már ismertük. Ennek köszönhetően nálunk tényleges „teamwork” alakult ki, és egymást segítve, kiegészítve vettük az akadályokat.
Mit adott nektek a verseny, és milyen élmény volt a díjátadó?
A versenynek köszönhetően mi hárman is közelebb kerültünk egymáshoz. Az egyetemen több segítőkész oktató támogatását is élvezhettük a verseny alatt, sőt utána is, így velük is kötetlenebb kapcsolatunk alakult ki. Emellett számos olyan szakmai szereplővel ismerkedhettünk meg – köztük a kapcsolattartónkkal –, akik közel kerültek hozzánk, és a mai napig támogatóan segítik a további céljaink elérését. A díjátadón kellemes és megtisztelő érzés volt találkozni azokkal a személyekkel, akik végig követték a több hónapos munkánkat, illetve értékelték az ötletünket.
Mit tanácsoltok az idei nevezőknek, hogyan biztatnátok őket?
Akármilyen ötletük is van, rossz ötlet nem létezik! Ha valami megfordul a fejükben, azonnal rögzítsék valahova írásos formában, beszéljenek a szaktársakkal, hátha valakinek van egy kapcsolódó gondolata, ami tovább tudja vinni az alapterv megvalósíthatóságát. Bízzanak a kreativitásukban, a képességeikben, és idézzék meg az igazi csapatmunka szellemét! Szerintünk nagyon fontos – és ez nálunk is működött –, hogy ha jelentkeztek az idei versenyre, és el is kezditek a valódi munkát, igenis kritizáljátok a társaitok ötleteit, illetve gondolatait! De elengedhetetlen, hogy ez a kritika ne negatív, hanem építőjellegű és hangvételű legyen!
Nézze meg a Futurity csapatvideóját is!