Stratégiai összefogás Budapest MICE-turizmusának erősítéséért

Stratégiai keretmegállapodást írtak alá a turizmusirányítás állami és fővárosi szervezetei, hogy megerősítsék Budapest pozícióját a meeting industry nemzetközi piacán.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA), valamint a Magyar Kongresszusi Iroda (MKI) képviselői a turizmus világnapja alkalmából szervezett Budapest Turizmus Konferencia keretében öt évre szóló stratégiai keretmegállapodást írtak alá, amely hosszú távon biztosítja Budapest pozíciójának erősítését a meeting industry nemzetközi piacán.

Az összefogás alapgondolata, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia célkitűzéseivel és Budapest turisztikai stratégiájával összhangban a magyar turizmusnak, és ezen belül kiemelten Budapestnek a szabadidős turisták mellett szüksége van az átlagosnál hosszabb tartózkodási idejű, jobb vásárlóerőt képviselő, prémium szolgáltatásokat igénylő vendégkör elérésére is. Ehhez Budapestnek el kell foglalnia méltó helyét a vállalati rendezvények, az ösztönző utak, a konferenciák, kongresszusok, kiállítások, vásárok globális piacán.

„Célunk, hogy megalapozzuk a Budapest iránti bizalmat, illetve professzionális módon szolgáljuk ki mind a maguknak helyszínt kereső rendezvények szervezőit, mind a hazai szolgáltatókat. Ennek kereteit biztosítja a ma aláírt megállapodás” – fogalmazott Békefi Anna, a Budapest Convention Bureau szakmai igazgatója. A tavasszal újjászervezett Magyar Kongresszusi Iroda feladata, hogy a világvárosokban általános elterjedt gyakorlatnak megfelelően – a fővárosnál a már kérelmezett névhasználati engedély birtokában – Budapest Convention Bureau márkanév alatt ellássa az üzleti turizmus fellendítését szolgáló valamennyi promóciós, szervezési és értékesítési feladatot. Ennek a fővárossal közösen elkezdett és a felek együttműködésében megvalósuló munkának az eredményeként a rendezvényhelyszínek, a hotelek, egyéb szolgáltatók, valamint a kis- és középvállalkozások számára üzletkötések várhatók.

Az együttműködés jelentőségét az adja, hogy a hazánkban megvalósuló, külföldi megrendelésű üzleti rendezvények 73 százalékát Budapest látja vendégül. A Konferenciaszervezők Nemzetközi Szövetségének (ICCA) nemzetközi városrangsorában Budapest 2019-ben a mintegy 400 szereplő közül a 26. helyen állt. Az üzleti turizmus élénkítése közvetve természetesen a szabadidős turizmust is pozitívan érintheti, elsősorban a küldő országok itteni tapasztalatainak hatására, nem beszélve a válság miatti keresletkieséssel küzdő ágazati szolgáltatók, szállásadók, vendéglátók forgalmának növekedéséről.

Ki mit vállal az aláírók közül?

Az MTÜ stratégiai területként tekint az üzleti turizmusra, ezért segíti a felek közötti információáramlást, lehetőségeihez mérten segíti és támogatja a szakmai feladatokat, piaci akciókat, valamint bevonja az érintetteket a meeting industryt érintő döntések előkészítésbe.

A Fővárosi Önkormányzat elsősorban az ún. városi csomagajánlatok összeállításával és kedvezményes, illetve a lehetőségeihez mérten ingyenes szolgáltatásokkal járul hozzá az üzleti rendezvények elnyeréséhez és megvalósításához.

Az MTSZA vállalta, hogy az MKI jogi, szakmai és szervezeti keretei között biztosítja a convention bureau működtetését. Az MTSZA nem kíván osztalékot realizálni, nonprofit jelleggel működteti az MKI-t, profitnak azt tekinti, ha a meeting industryban érdekelt budapesti szolgáltatók minél több jó üzlethez jutnak, a fővárosban működő vállalkozások pedig részesülnek az üzleti események látogatóinak költéseiből. Az együttműködés operatív feladatait és költségeit a BFTK és az MKI évről évre kötött megállapodása konkretizálja majd.

A stratégiai megállapodásban foglaltak megvalósulása felett a szerződő felek által létrehozott, héttagú irányító testület őrködik, amelybe egy-egy tagot delegál az MTÜ, a Főváros, az MTSZA, a BFTK, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége és a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége.