A kampányszándék egyszerű és átlátható: elérni, hogy a fiatal generáció valódi karrierlehetőséget lásson a turizmus-vendéglátás szektorban.
A koronavírus-járvány mögött érkező gazdasági válság alapjaiban rengette meg a vendéglátást és a turizmust. A tetszhalál utáni ébredezés újabb nehézsége, hogy fel kell tölteni az ágazatban a pozíciókat.
A kampány egyszerre segíti a munkavállalók bizalmának visszaépítését, emellett mankóként szolgál a továbbtanulás előtt álló diákok, munkavállalók számára is, hogy perspektívát, karrierutat mutasson.
A program növeli a szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát és elismeri a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket, ezzel is segítve az ágazat kultúrájának fejlődését Magyarországon. Ezen a területen rengeteg izgalmas karrierlehetőség várja a fiatalokat: nemcsak pincérre, szakácsra, cukrászra van óriási szükség, de a szakma tárt karokkal várja a leendő baristákat, concierge-ket vagy épp szaunamestereket is.
Vendéglátási és turisztikai szakemberek egy csoportja most azért fogott össze, hogy sikerüljön a hazai fiatalok érdeklődését is felkelteni a pálya iránt, megmutatva annak izgalmas világát.A projekt elsődleges célja, hogy a pálya-, illetve szakmaválasztás előtt álló fiatalok inspiráló, tartalmas és menő életpályamodelleket látva újra kedvet kapjanak vendéglátósnak, szállodásnak lenni.A projekt weboldala, a karrieraturizmusban.hu már tavaly elkészült, ahol az érdeklődők átfogó képet kaphatnak az ágazati munkakörök szerkezetéről, az egymáshoz kapcsolódó pozíciókról és azokhoz tartozó feladatokról, az izgalmas grafikákat a szakmájukat szenvedéllyel űző szakmabeliek megszólításai egészítik ki.
Az inspiráló kép- és videóanyagban a hazai turizmus-vendéglátás iparág kiemelkedő, hiteles és másokat inspiráló arcai szólalnak meg, többek között Semsei Rudolf (VakVarjú Éttermek, Budapest Party Service); Döbrentei Ildikó és Döbrentei Csaba (Káli Art Inn), Duca Andrea (HD Group Communications Agency), Kenderesy Nadin (Turizmus Kft., PR in Hungary), Juhász Ádám (Juhász Testvérek Pincészete), Nemesvölgyi Attila (Babka Budapest, Babka Deli).A kampányhoz szakmai influenszerként most Galambos-Parti Regina, a Bakancslista Magyarország tulajdonosa, turisztikai és marketing-kommunikaciós szakember készít videó- és fotósorozatot is.
A Bakancslista Magyarország oldalára kerülő spotokból kiderül, milyen stratégiákkal vészelték át a legjobbak a pandémiás időszakot, mi motiválja őket, hogy profi és szerethető vendéglátást nyújtsanak és hogy mit ad emberileg és szakmailag a turizmus és a vendéglátás azoknak, akik szenvedéllyel dolgoznak benne.