A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség sikere

Szombaton este gálavacsorával ért véget a 105 tagország 10 millió gasztronómiai szakemberét tömörítő World Association of Chefs Societes (WorldChefs) világkongresszusa, amelyen a 2017-es kontinentális régiódöntőkön legjobban szerepelt szakács- és cukrászcsapatok mérték össze tudásukat. A megmérettetésen volt kikért szorítani, hiszen a felnőtt szakácsok között Adamek Balázs séf és Murányi Mercédesz commis (felkészítőjük Volenter István), a cukrászok között pedig Maczák Anna séf és Marosi Mónika commis (trénerük Györgyicsek Péter) képviselték a magyar színeket.

Pénteken Balázs és Mercédesz versenyeztek és készítették el 4 fogásos versenymenüjüket –  vegetáriánus előétel, meleg előétel, főétel és desszert – a világszövetség által meghatározott fő alapanyagokra építve, amelyben szerepelt a holland borjúnyelv és hátszín, a Kaluga kaviár, a csokoládé és a tea is többek között. A kihívás igen nagy volt, hiszen húszan indultak a Global Chef címért, közöttük az igen erős északi országok.

Szombaton Anna és Mónika következett. Nekik nyolc órájuk volt arra, hogy a tányérdesszertet, a tortát és a díszmunkát elkészítsék és tálalják, amelynek témája a „Truly Asia” volt. Az 1,2 méter magas csokiszobrukon így ázsiai motívumok kaptak helyet: elefántormány, ázsiai márványkő, kínai templom, indiai Buddha, maláj oroszlánfej és egy japán legyező. Az ő feladatuk sem volt könnyű, hiszen itt a tíz döntős közel fele ázsiai volt, akik hihetetlenül formálták a cukrászartisztikát az elmúlt években, és váltak igazi vezérekké a világban.

Az eredményeket a gálavacsorán hirdette ki a zsűri a kongresszus közel ezer delegáltja előtt. A cukrászok versenyét Szingapúr nyerte Malajzia és Olaszország előtt, a szakácsok között pedig taroltak a skandinávok: Svédország győzött Finnország és Norvégia előtt. Mindkét kategóriában kiválóan szerepeltek a magyar versenyzők, hiszen szakácsaink a 10. helyen végeztek egy olyan listában, ahol a 6–12. helyezett között csak minimális különbségek voltak.

Maczák Anna és Marosi Mónika cukrászok pedig a 7. helyen végeztek, ami igazán kiemelkedő, látva az ázsiaiak túlsúlyát a döntőben. A versenyt és a gálavacsorát is megtisztelte jelenlétével Malajzia magyar nagykövete, aki a helyszínen szurkolt a magyar versenyzőkért, és csatlakozott az eredményhirdetésen is a hazai csapathoz.

A csapattagok és trénereik is rengeteget dolgoztak a felkészülés során, a versenyen pedig fantasztikus munkát végeztek, jogosan jár nekik a köszönet és az elismerés.

Fotók: Csárdás Ferenc

További információ:
Petrezselyem Adrienn
ügyvezető
Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség
titkarsag@mngsz.com
70/97 70 111