Legyünk együtt február 1-jén este!

Február 1-je 1993 óta kőbe vésett dátum a Turizmus Kft. számára: minden évben hagyományosan ezen a napon rendezzük meg a szakma évadnyitó gáláját. Idén először, a pandémia miatt nem tarthatjuk meg az élő rendezvényt – ám helyette egy virtuális találkozásra hívunk minden kedves szakmabelit!

A hagyományos Turizmus Évadnyitó Gálát minden alkalommal több mint ezer meghívott vendég tiszteli meg jelenlétével. Február 1. estéje alkalom a szakmai teljesítmények megünneplésére és egyúttal az év egyik leginkább várt networking eseménye a turizmus szereplői számára, immár három évtizede. A járványhelyzet miatt azonban egy hét múlva, a 29. alkalommal sajnos nem tudunk élőben találkozni.

De ez az év sem múlhat el „Feb1” nélkül – ahogy mi, szervezők magunk között hívjuk az eseményt, és immár visszajáró vendégeink is csak így emlegetik.

A személyes találkozás helyett egy virtuális meglepetés programmal készülünk. Akik, akár csak egyszer, akár többször is voltak már „Feb1-en”, azokat nosztalgiázni hívjuk, akik pedig még nem lehettek jelen egyetlen turisztikai évadnyitón sem, azoknak szeretnénk bepillantást nyújtani a rendezvény történetébe, hangulatába.

Február 1-jén este egyórás, élő közvetítést adunk, amelynek során visszaemlékezünk az eddigi 28 évadnyitóra, és felfedjük a szervezés kulisszatitkait.

Habár ez az esemény nem a gála online megfelelője lesz, egy-két olyan elem is felbukkan majd benne, amelyik a valódi gálát idézi: lesz online szavazás, díjátadó, sőt szórakoztató műsorszám is.

„Feb1 backstage”-nek elnevezett virtuális találkozóra minden szakmabelit szeretettel várunk – akár visszatérő vendég, akár soha nem vett még részt a gálán.

A részvételhez kérjük, figyeljék a február 1-jén reggel megjelenő Turizmus.com Bulletin hírlevelünket, amelyben közzétesszük majd az esemény linkjét és mindenki saját adatainak megadásával csatlakozhat az élőben streamelt eseményhez este 7 órakor.

Legyünk idén is együtt február 1-jén este, kapcsolódjon be Ön is a „Feb1 backstage” műsorába!

A Turizmus Kft. csapata