A Magyar Marketing Szövetség által felkért szakmai zsűri 2021-ben a Magyar Kerékpáros Szövetség mobiltelefonos alkalmazását választotta az Év Applikációjának. A BalatonBike365 weboldal és applikáció a Balaton turisztikai fejlesztési térségébe kalauzol bennünket, méghozzá biciklivel, az év 365 napján. A desztináció turisztikai értékeinek bemutatásán túl megkönnyíti az eligazodást és a keresést a gazdag turisztikai kínálatot alkotó szolgáltatások és vonzerők között, túraútvonalakat, úti célokat, attrakciókat ajánl, segíti a navigációt a terepen – bevonva a turizmus vérkeringésébe a tóparttól távolabb eső településeket, szolgáltatókat, kevésbé ismert, rejtett kincseket egyaránt.
Az Év Honlapja és az Év Applikációja pályázatot immár 20. alkalommal hirdette meg a Magyar Marketing Szövetség. A húszéves jubileumát ünneplő pályázatra az idén összesen 331 projektet neveztek be. 2018-ban a BringaSportnak ítélték az Év Honlapja díjat, 2021-ben pedig a Magyar Kerékpáros Szövetség vezette konzorcium által megvalósított BalatonBike365 projekt weboldalát és mobiltelefonos alkalmazását is díjazták: a honlap Sport és Életmód, valamint Turizmus kategóriában Minőség Díjat nyert, a mobilapplikáció pedig első helyen végzett a benyújtott 22 pályamű közül, így ez 2021-ben az Év Applikációja.
A kiíró alapvető elvárása, hogy ezen alkalmazásokat a felhasználó mozgás közben legyen képes el- és utolérni, használni tudja a funkciókat. Azokat a megoldásokat részesítik előnyben, amelyek segítik, szórakoztatják a célközönséget, vagy egyéb módon hasznosak, és az online marketing elemeit sikeresen ültetik át mobileszközökre. A fókusz az innováción, a funkcionalitáson, a jól áttekinthető felületeken és a modern dizájnon van.
„Egyedi, valós igényekre készült app, nagyon hasznos, jó megoldásokkal. Kompakt, jól szűrhető és kellően részletes ajánlások találhatóak az útvonalakhoz, desztinációkhoz. Ha jól előretervezett útvonalon akarsz haladni egy részletes terv mentén, vagy csak hirtelen bicikliznél 1 órát, akkor is tökéletes az alkalmazás. Egy ilyen applikációnál nagyon fontos, hogy tényleges ‘kínálat’ legyen az adatbázisban, és ami van, az pedig kellően friss és karbantartott legyen. A célcsoportnak maximálisan megfelel a tartalom és a kivitelezés. Egyértelmű első helyezettje a kategóriának a zsűri teljes egyetértésével” – értékelt a zsűri.
A díjnyertes applikációban kiemelt figyelmet kapott a Balatoni Bringakörút összekötése a Balaton déli részén, a Balaton-felvidéken és a Nyugat-Balaton–Kis-Balaton térségben kijelölésre és kitáblázásra kerülő kerékpározható utakkal, valamint az északi részen kialakított – Magyarországon egyedülálló – erdei élményútvonallal. Célja továbbá a kerékpáros turizmus volumenének és arányának növelése, valamint a turisztikai forgalom térbeli és időbeni koncentrációjának ellensúlyozása, az alapszolgáltatások bővítése, a turisztikai szolgáltatási lehetőségek kiterjesztése a kerékpárosbarát szolgáltatók hálózatának középpontba állításával, a teljes körű tájékoztatás biztosítása, valamint a hálózatosodás elősegítése.
„A BalatonBike365 applikáció a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Turisztikai Ügynökség alkotta konzorcium, valamint a Graphasel Design Stúdió és a Bigfish Internet-technológiai Kft. munkatársainak közös eredménye. A díj tehát a közös munka elismerése” – kommentálta a sikert Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.