Szeptemberben javultak a turisztikai cégek kilátásai

A Turizmus Konjunktúra Index szerint szeptemberben az ágazat szereplői helyzetüket kissé rossznak érzékelték, augusztushoz képest azonban javulónak. 

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal (MTSZA) és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen, havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet (TKI), a piac és a közvélemény számára ezzel nyújtva információt a közeljövőben várható trendekről.

A TKI szeptemberben –7 ponton állt (–100 és +100 közötti skálán értelmezve), ezt azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket kissé rossznak érzékelik, augusztushoz képest azonban javulónak (+6 pont). A növekedés minden alszektorban megfigyelhető.

A Turizmus Konjunktúra Index alszektorok szerint, 
2022. május–szeptember (pont)

Megjegyzés: –100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol –100 azt jelenti, hogy jelentősen romlik, +100 pedig azt, hogy jelentősen javul) Forrás: GKI

A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest +7 ponton áll, mely azt mutatja, hogy nagyon lassú ütemben, de nőtt a kereslet a munkaerő iránt. (Itt azért hasonlítanak az előző évhez, mert a szektorban jelentős a szezonalitás, melyet célszerű kiszűrni – a szerk.)

Az egyes alszektorok azonban vegyes képet mutatnak e tekintetben:a legkevésbé a szálláshely-szolgáltatásban (+3 pont) és a vendéglátásban (+6 pont), leginkább az egyéb turisztikai alszektorban vettek fel munkaerőt (+11 pont). A következő három hónapra vonatkozóan –4 pontot mért a GKI, ez azt jelenti, hogy a cégek nagyon kis mértékben, de csökkentik a munkaerőállományt. Ez a szezonális hatások miatt azonban természetesnek tekinthető. Ezen belül a szálláshely-szolgáltatásban enyhe (+2 pont) munkaerő-kereslet van, miközben a vendéglátásban a létszám megtartása a cél (–1 pont). Az egyéb turisztikai alszektorban pedig elbocsátások várhatók (–14 pont).

Működési költségek, eredményesség

A turisztikai cégek 84%-a áraik, 74%-a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. Az árnövekedés átlagosan 16%-ot, míg a működési költségek növekedése 21%-ot tett ki. Vagyis a cégek továbbra sem hárították át az összes költségnövekedést a fogyasztókra, egy részét „lenyelték” a profitjuk rovására.A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 8%-a vár növekedést a vendégéjszakák számában, 68%-uk stagnálást, s 24%-uk visszaesést jósol. A vendéglátásban működők 22%-a vár vendégforgalom növekedést, míg 54% stagnálást, 24%-uk pedig visszaesést vetít előre.Az üzleti tevékenység eredményének indexe a jelenhez képest a következő három hónapra –8 ponton áll, mely kismértékű visszaesést jelez, ugyanakkor 9 pontos javulást mutat augusztushoz képest. A mutató értéke a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban negatív, míg az egyéb turisztikai szektorban pozitív. Augusztushoz képest minden alszektorban javult a mutató értéke, legnagyobb mértékben az egyéb turisztikai szektorban, melynek profitabilitását a júliusi mélypont után sikerült visszaállítani.

Az üzleti tevékenység eredményének alakulása a következő 3 hónapban a jelenlegihez képest alszektorok szerint, 2022. május–szeptember (pont)

Megjegyzés: –100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol –100 azt jelenti, hogy jelentősen romlik, +100 pedig azt, hogy jelentősen javul) Forrás: GKI

Az eredményesség javulásának hátterében a mindezidáig nagyon negatív működési költségek indexének emelkedése áll. A működési költségek indexe, mely a felmérés időpontjához képest mutatja e kiadások alakulását a következő 3 hónapban, –37 ponton áll, mely jelentős, 26 pontos javulás augusztushoz képest – áll a szeptemberi Turizmus Konjunktúra Index rövid összefoglalójában.

A teljes elemzést letöltheti ide kattintva.