A CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyt 2021-ben immár harmadik alkalommal rendezte meg az MTSZA. A projektet, amely 2019 óta biztosít platformot az egyetemi hallgatók turisztikai tárgyú ötleteinek kidolgozására és piaci bevezetésére, ebben az évben a Nemzeti Tehetség Program is támogatásban részesítette.
A kiírás szerint az Aktív turizmus, a Közlekedés, mobilitás és a Szállodaipar-vendéglátás kategóriákban, digitális, IT innováció; szolgáltatásinnováció, marketinginnováció és zöld innováció területeken pályázhattak a háromfős csapatok. A legtöbben a Szállodaipar-vendéglátás kategóriában nyújtották be innovációs ötletüket.
Az előző évekhez hasonlóan a verseny első fordulójában egy háromperces videóval jelentkezhettek a csapatok, a kisfilmben rövid bemutatkozás után vázolniuk kellett az ötletüket és annak innovációs tartalmát. A zsűri a videók értékelése alapján döntötte el, hogy kik folytathatják a megmérettetést. A második fordulóra 15 projekt maradt versenyben. Ebben a szakaszban a csapatoknak részletes tervet kellett kidolgozniuk, amelyben kifejtették, hogy az általuk elképzelt programot pontosan hogyan tervezik megvalósítani.
A díjazottak
A 2021-es CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyen Aktív turizmus kategóriában az Illatkalandorok (Ferenczi Luca Sára – ELTE, Fauszt Márk Ede – Budapesti Gazdasági Egyetem és Pálos Marcell – ELTE) végeztek az első helyen. Koncepciójuk alapján egy egyedi illatpumpa segítségével szeretnék az illatokat „csapdába zárni”, majd ennek felhasználásával egy játék keretében megvalósuló illattúrát létrehozni.
A Partners csapata (Madarász Laura, Fodor Péter Kristóf és Bencsik Tamás) a Szállodaipar-vendéglátás kategóriában aratott győzelmet. A Miskolci Egyetem hallgatói ötletükkel a telefóbiára, azaz a telefonos beszélgetésektől való félelemre szeretnének megoldást kínálni. Az általuk megálmodott AMANDA nevű szoftverrel, amely egy személyre szabható, virtuális asszisztens, a szállodákban, vendéglátóhelyeken ki lehet kerülni a személyes kommunikációt a szállodai foglalásnál, illetve az ott-tartózkodás alatt.
A Közlekedés-mobilitás kategóriában pedig a Budapesti Corvinus Egyetemről érkezett Wheelp csapata (Klisóczki Fanni, Gáspár Kata Borbála és Horváth Regina) végzett az első helyen. Ötletük, a Wheelp applikáció abban segítene, hogy az éppen nem használt közlekedési eszközeinket megoszthassuk az utazókkal, környékbeliekkel, illetve ezzel egyidejűleg a program ismerkedési, közösségi élményt nyújt a regisztrált felhasználók számára.
A győztesek az idei verseny után is hárommillió forintos támogatást kapnak csapatonként, amit szabadon használhatnak fel az általuk kiválasztott célra. Az MTSZA mindemellett támogatja a projektek konkrét piaci környezetben történő megvalósulását is, így az erre elszánt csapatoknak igény esetén szakmai tanácsadást és konzultációkat biztosít.
Egyre megvalósíthatóbb ötletek érkeznek
A díjátadón Ilyés Noémi, a CheckINN programigazgatója elmondta, hogy hároméves története során több mint 200 csapat kapcsolódott be a versenybe, amelynek fejlődését nemcsak a pályázatok számának emelkedése jelzi, hanem az is, hogy a jelentkezők egyre életképesebb, megvalósíthatóbb ötleteket mutatnak be. Ez idén is így volt: a 2021-es megmérettetésre izgalmas, friss, kreatív terveket hoztak a hallgatók.
Az MTSZA kuratóriumi tagja, Erdei Bálint, aki a CheckINN karrierportál és a szolgáltatói piactér beindításával kapcsolatos munka irányítása mellett az innovációs verseny zsűrizésében is részt vesz, kiemelte, hogy a legtöbb pályamunkában a fenntarthatóság és a digitalizáció mellett a Covid-válságot követő megoldások is fontos szerepet kaptak. A szakember hozzátette: mivel a vendéglátás és a turizmus területén több, különböző tapasztalatokkal rendelkező generáció dolgozik együtt, a szakmának fontos, hogy átvegye azt a friss szemléletet és fiatalos lendületet, amit az innovációs versenyre jelentkező egyetemisták képviselnek.
Ilyés Noémi hangsúlyozta, hogy a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny korábbi győzteseinek programjai közül már van olyan projekt, amelyik a megvalósítás fázisában jár, illetve működő vállalkozássá alakult. A CheckINN versenyek újbóli megrendezésével és bővítésével az MTSZA a fiatalok támogatása mellett ezen projektek számát is szeretné növelni a jövőben.
A díjátadóról készült összefoglaló kisfilmet itt lehet megtekinteni: