A kevésbé ismert attrakciók kaptak főszerepet a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány idén már 4. alkalommal megvalósított belföldi turisztikai keresletélénkítő kampányában. A Szerencsejáték Zrt. főtámogatásával megvalósuló programról Princzinger Pétert, az MTSZA kuratóriumi elnökét kérdeztük.
A magyar turizmus minőségi megújulását elsődleges céljaként megfogalmazó Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány tevékenységének középpontjában a szakmának szóló kezdeményezések és programok állnak. Hogyan kapcsolódik mindehhez a „Magyarország vár” program és az ennek keretében megjelenő nagyközönségi magazin?
A hazai attrakcióknak a figyelem középpontjába állítása és a széles közönséghez szóló események népszerűsítése közvetlenül vagy közvetve a turisztikai szolgáltatók érdekeit is szolgálja, ezért tekintjük szívügyünknek az immár második éve „Magyarország vár” címmel megjelenő nyomtatott kiadvány megjelentetését. A kényelmesen zsebre vágható, A/5-ös méretű, a Turizmus.com szerkesztősége által gondos odafigyeléssel szerkesztett füzet az aktuális környezethez illeszkedő címmel és tartalommal immáron negyedik éve gazdagítja portfóliónkat és nyújt inspirációt a belföldi úti célok felfedezéséhez.
Ennek a folytonosságnak köszönhető, hogy olvasóink a nyár beköszöntével kifejezetten várták a belföldi turisztikai magazin megjelenését, mely a régi fényükben pompázó, új tartalommal csalogató hazai várakra és kastélyokra, a csendes elmélyülés élményét kínáló természeti szépségekre, a megújult strandokra, az újra teljes gőzzel dübörgő fesztiválokra és a Balaton körüli, szinte kimeríthetetlen kerékpározási lehetőségekre egyaránt igyekezett ráirányítani a figyelmet.
Ne felejtsük el, hogy az elmúlt években futó fejlesztési programoknak köszönhetően Magyarország az idén számos helyszínen teljesen megújult kínálattal és jobb minőségű szolgáltatásokkal várta a vendégeket, nagy öröm számunkra, hogy mindezt meg tudtuk mutatni.
Hol lehetett hozzájutni az ingyenesen terjesztett kiadványhoz?
Ahogy a korábbi években, úgy az idei évben is hat alkalommal, lapszámonként 500-500 ezer példányban megjelenő magazin terjesztésénél is az országos lefedettségre törekedtünk – mindezt a Szerencsejáték Zrt., mint főtámogató tette lehetővé. Olvasóink a megyei napilapok, valamint több országos lap mellékleteként találkozhattak a vonzó megjelenésű füzettel, júliustól decemberig. Újdonság, hogy az idei évben a terjesztésbe a Tourinform irodákat is bevontuk a Magyar Turisztikai Ügynökség logisztikájával együttműködve.
Ha már az MTÜ-t említjük, fontos hangsúlyozni, hogy a lap tartalma rezonált a nemzeti marketingügynökség aktuális kampányaira, az utolsó két lapszámban például a téli kampány fókuszában álló fürdőkről jelent meg egy-egy összeállítás, benne a vidéki és fővárosi vizes létesítmények minden korosztályt megszólító kínálatával.
A nyomtatott verzió mellett a kiadványt lapozható PDF formájában több helyre feltöltöttük, s az egyes cikkeket a Turizmus.com oldalán is elolvashatták az utazást, kirándulást tervezők.
Milyen témákban lehetett inspirálódni az idei lapszámokból?
Tudatosan választottuk a koncepciót, melynek értelmében ezúttal az amúgy is látogatott helyszínek és attrakciók helyett a kevéssé ismert helyszínekre, ahogy mi fogalmaztunk, a rejtett kincsekre hívjuk fel a figyelmet. Így kerültek a kiadványba Görbeország (azaz a Cserhát) szépségei, a Szajki-tavak vidékének látnivalói, a Tündérmező (a Felső-Tisza-vidék) öröksége vagy éppen a Vendvidék lélekgyógyító erdői és méhesei.Újdonság volt a BalatonBike sorozat, melyben a Balatont körbejárva, a balatonbike365.hu oldal alapján olyan kerékpáros túrákat ajánlottunk, amelyek a tóparttól eltávolodva a térség kevéssé ismert tájaira, látnivalóihoz is elvezetnek. Most is fókuszban voltak az eredeti szépségüket visszanyert és 21. századi funkcióval felruházott váraink és kastélyaink: olvasóink betekintést nyerhettek a dégi Festetics-kastély és a majki kamalduli remeteség falai közé, képzeletben Duna-menti vártúrára indulhattak, megismerhettek néhányat a gyerekek számára is izgalmas kiállításnak otthont adó műemlék épületek közül.
A tavalyi évhez képest változás, hogy míg 2021-ben elsősorban a természeti és kulturális látnivalókra fókuszáltunk, idén újra felhívhattuk a figyelmet a gasztronómiai, kulturális- és sporteseményekre. A lapszámok közepén kétoldalas, az olvasó számára könnyen áttekinthető fesztiváltérképet állítottunk össze az ingyenes fesztiválok kínálatából szemezgetve.
Reméljük, hogy nem történik újabb, váratlan esemény, és a szívügyünknek tekintett „Magyarország vár” újabb lapszámai 2023-ban az idén elindított, sikeres koncepció szerint jelenhetnek meg!
Ha magánemberként egyetlen attrakciót ajánlhatna a bemutatott több száz közül, melyik lenne az?
Aki ismer, jól tudja, hogy a kerékpározáshoz és a Balatonhoz húz a szívem, így egészen biztosan egy somogyi bringatúrát ajánlanék a balatonbike365.hu kínálatából.